– avagy „Milyen tantárgyat törölnél el az oktatási rendszerből?”

          Sokat hallom (főleg manapság), hogy az oktatási rendszer úgy rossz, ahogy van. Rengeteg a felesleges infó, amit a tanárok kénytelenek a szerencsétlen diákok fejébe gyömöszölni, holott azt már amúgy is csak az abroncsok tartják össze. Vannak olyan megátalkodottak, akik ezt egyenesen élvezik, és nem átallják a kiegészítő vagy apró betűs tananyagot is beleverni a kölkökbe. Mert, kérdjük mi, egyszerű emberek, minek tudni egy 8. osztályos gyereknek az endoplazmatikus retikulumról?

Nemrég merült fel egy FB-bejegyzésben, hogy ha választani lehetne, melyik tantárgyat likvidálnánk az elsajátításra váró adathalmazból? A kommentek nagy része „természetesen” a hasznosság elve alapján kizárólag az informatikát, nyelvoktatást, maximum még a matekot tartaná meg, mert azok „hasznosak”. Irodalom, művészetek, zene, minden egyéb a kukában landolna. Bevezetnének mindenféle, az „Életre” felkészítő, „valóban fontos” tantárgyat. Például háztartási ismereteket, kamatszámítást, meg hogy mi az a THM?! Csak néhány komment a törlendő tantárgyakról (az esetleges helyesírási hibákért én kérek elnézést):

          „Felesleges készségtárgyak”

          „Sokkal több idegennyelv és informatika óra. Mert így könnyebben el lehetne helyezkedni a mai világban, mint mondjuk Janus Pannonius Dunántúli mandulafájával.”

          „abban a formában, ahogy anno nekem volt (41 éves arc írja ezt), úgy sajnos az összes természettudományt, irodalmat, és tennék be VALÓDI állampolgári ismereteket, számvitelt, jogot és modern módon oktatott természettudományokat, mindent, ami a nagybetűs élethez SOKKAL jobban kell.”

          „Az átlagember a mindennapi életben a kémiának veszi legkevésbé hasznát (gyakorlatilag semmit nem hasznosít belőle), így azt távolítanám el, és helyette valami pénzügyi szakot tennék be, ami megtanítja a diákokat a pénzzel való bánásra. De lehetne például háztartástant is beiktatni.”

           Vagyis a kérdés szerintem nem más, mint: melyek „egy teljes élet hozzávalói?” Mi kell a nagybetűs ÉLEThez?

          Egyetértek. Az oktatásban nagyon sok mindent meg kellene változtatni. Annyira sok mindent, hogy néha az is megfordul a fejemben: jobb lenne lebontani az egészet, mint egy düledező házat, eladni bontott téglának és építeni egy vadiújat. Nade. Én nem vagyok döntéshozó, legalábbis oktatáspolitikai kérdésekben nem, de azt gyanítom, hogy a kérdés mindig az: mi az egész oktatás CÉLja?

          Az, hogy engedelmesen bégető birkákat neveljünk? Hogy hasznos, adózni és kamatot számolni tudó szorgos hangyafarmot létesítsünk? Agyatlan, kotkodácsoló tyúkudvart, basáskodó kakasokat? Igazi orwelli állatfarmot?

          Nahát. Nem az a kérdés, mi legyen a tananyag, hanem az, mi a cél? Kinek mi a „hasznos”? Mi kell a „valódi élethez?”

          Üzenem azoknak, akik kukáznák a készségtárgyakat: többet ne hallgassanak zenét, ne menjenek koncertre, kapcsolják ki a rádiót, de még a filmek alól is töröljük számukra az aláfestő zenét. Buliba se mehetnek, mert ott is szól a zene, de az esküvőjükön és a lagzijukon is max a halak tátoghatnak. Dallamos csengőhang is tilos.

          Aki a rajzot „iktatná”, arra húznék egy szép zsákot, hiszen minek a divat, a flanc, a ruha célja nem az önkifejezés, hanem hogy védje a testet, arra meg jó egy egyszínű vászondarab is. Továbbá az áramvonalas autóját, a dizájnos telefonját, az ékszereit, a makkos cipőit is mind, mind elszedném, hiszen ezek is a „tök felesleges készségtárgyak” eredményei. (Filmek látványterveiről, reklámokról, épületekről, de még a „cukcsi” plüsskutyáról meg a csilli – villi körömmatricáról, tetkókról szó sem esett…)

          Aki a magyart húzná le a vécén úgy, ahogy van, azzal éjjel – nappal Fekete Pákót hallgattatnék, ezen kívül többet nem nézhetne tévéműsorokat, a filmekről ne is beszéljünk. A könyveket tőlük nem tiltanám, az ilyen agyatlan emberek úgysem tudnak olvasni, de mekkora csapás lenne, ha nem nézhetné a barátokköztöt meg a luszeszitát, hiszen azok forgatókönyvét, illetve a filmek alapjául szolgáló regényeket is mind a „haszontalan” kategória termeli ki.

          Én csak remélni merem, hogy aki bármilyen tantárgytól megszabadulna, az az oktatás jelenlegi formájában oktatott tananyagot érti ez alatt. Mert hiszem, hogy mindegyikre nagyon nagy szükség van, igen, még az erkölcstanra is (bár még a nevétől is a hideg futkos a hátamon), meg a tánc és drámára és hon- és népismeretre, meg a hasonló, tölteléktárgynak csúfolt mindenfélére.

          A kérdés tehát: mi a cél és ehhez milyen eszközöket és milyen ismeret – és ami a fő: készséget rendelünk hozzá? Az ÁLTALÁNOS és KÖZÉPiskolákban igenis mindent kell tanítani. Nyilván a tananyag a céloknak megfelelően legyen összeállítva, de a gyereket igenis meg kell kínálni mindenfélével. Egy leendő vegyészmérnök hogy lenne már vegyészmérnök, ha sosem találkozik kémiával? Aki szeret regényeket, netán verseket olvasni, ezt honnan tudná, ha sosem „kóstolta” volna? Miért értékesebb egy könyvelő, mint egy zeneszerző? A könyvelő elkészíti a zeneszerző adóbevallását, de ha szórakozni akar, nem a kettős könyvelés rejtelmeiben merül el, azt lefogadom.

          Sok – sok minden kalapálnivaló van az iskolák háza táján. De nincsenek fontos és nem fontos tárgyak. Van egy csomó izgi dolog, és a tanár feladata, hogy segítsen a gyereknek rájönni, miben tehetséges és mi lelkesíti, mert ha ez sikerül, akkor tuti, hogy a társadalom „hasznos” tagja lesz, akár közgazdász, akár marketinges, akár tűzoltó, katona vagy vadakat terelő juhász.

Utóirat: Milyen érdekes, hogy az emberek a tantárgyak közül a „valódi élethez tök felesleges készségtárgyakat” vennék ki, aztán meg hanyatt – homlok rohannak a Csillag születik, az X – faktor meg a Megasztár válogatójába. Hogy a számtalan színészpalántáról, meg szerepelni vágyó önjelölt celebről ne is beszéljek.